A menza is lehet "menő"

A menza is lehet
Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár bejelentette, hogy a gyermekek étkezési kultúrájának, étkezési körülményeinek javítását célzó Menő menzák az iskolában című, szeptemberben lezárult pályázat keretében 314 iskolai alapítvány kérelmét támogatta összesen csaknem hatmilliárd forint értékben az Emmi.
A kormány meggyőződése, hogy a menza is lehet egyszerre egészséges és "menő", vagyis az egészséges ételek is lehetnek finomak, olyanok, amit a gyermekek szívesen fogyasztanak - mondta az államtitkár. Olyan közétkeztetést szeretnének, ahova a gyermekek szívesen mennek, ahol szívesen étkeznek, és jóízűen meg is eszik a kínált egészséges ételeket. A pályázat keretében elnyerhető támogatási összeg pályázatonként 10-20 millió forint volt, a megvalósítási időszak pedig 12-24 hónap. 

A kormány meggyőződése, hogy a menza is lehet egyszerre egészséges és "menő"
A kormány meggyőződése, hogy a menza is lehet egyszerre egészséges és "menő"


Továbbá több mint háromszáz pályázó összesen hatmilliárd forint támogatást nyert el menzafejlesztésre, ami szintén az egészséges táplálkozást támogatja. Az egy pályázó által elnyerhető 10-20 millió forintból felszereléseket vagy bútort éppúgy vehetnek, ahogy tankonyhát vagy konyhakertet is kialakíthatnak, vagy éppen ivókutat szerezhetnek be, hogy a gyerekek ne cukros üdítőket igyanak. Megjegyezte, azért iskolákhoz kapcsolódó alapítványokat támogatnak, mert ezekben minden érintett fél képviselteti magát.


MTI/T.D.