A „Közétkeztetési Szakácsverseny 2017 2018” országos döntőjére a Sirha Budapest kiállításon került sor, melyen a régiós elődöntők 12 győztes csapata mérte össze tudását. A verseny idei tematikájának megfelelő „tavaszváró menüsor” legjobbikát a Eurest Budapest csapat készítette el.
A szakma legnívósabb versenyének számító megmérettetés bővelkedett a látványosságokban, hiszen a nyilvános volt a főzés, a tálalás és a zsűrizés. Az idei gasztrokupa témája a „Tavaszváró ételek a hagyomány és a megújulás jegyében” volt. A háromfordulós versenyben összesen 52 csapat indult, közülük a régiós elődöntőkön a legjobbnak bizonyult 12 páros mérhette össze tudását a döntőben, a budapesti Sirha kiállításon.
Az első helyezett Horváth György Lajos és Maros András, az Eurest Budapest csapat tagjai A kihívást az Eurest Budapest csapat nyerte a selymes csicsókalevesből, savanyított zöldségekkel tálalt spenótos harcsából és spárgával megbolondított eper krémesből álló menüjével. Második helyen az Eurest Győr páros végzett, míg a dobogó harmadik fokára a Hungast Pécs csapat állhatott. A döntősök ételsorait neves szakértőkből álló zsűri értékelte.
/T.D.