Az idén nagy összegű pályázati forrást különített el a kormány az óvodai férőhelyek bővítésére, az eddigi 4,3 milliárd forint mellett 2,5 milliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok, a gyermekétkeztetés fejlesztése érdekében pedig 1 milliárd forintra.
A kormány számára kiemelten fontos a gyermekétkeztetés fejlesztése, 2015 óta sokkal többen vehetnek igénybe ingyenes étkeztetést, tavaly óta pedig a rászoruló gyermekeknek az iskolai szünidőkben is biztosítani kell az ingyenes étkeztetést. A pályázat keretében új konyha építése mellett a bővítésükre, infrastrukturális átalakításukra is lehet támogatást kérni, továbbá az étkezők, éttermek felújítására, korszerűsítésére.
Az étkezők, éttermek felújítására, korszerűsítésére is lehet támogatást kérni Az étkeztetési pályázatnál előnyt élveznek azok, akik az elmúlt években óvodai kapacitást bővítő pályázaton nyertek, így a két kiírás egységben tudja szolgálni az önkormányzati feladatok ellátásának segítését. A vissza nem térítendő, az egyes települések adóerő-képességének figyelembevételével megítélt, társfinanszírozás jellegű támogatások 2018. december 31-ig használhatóak fel.
/T.D.