Magyarországra látogatott január közepén Pham Minh Chinh, Vietnám miniszterelnöke, aki több megállapodást is kötött Orbán Viktorral, hazánk miniszterelnökével a két ország közötti együttműködés megerősítésére.
A Pham Minh Chinh tiszteletére adott esten a Karmelita kolostorban jelen volt Prohászka Béla mesterszakács is, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke, akit maga Orbán Viktor hívott meg az eseményre.
Prohászka Béla felidézte, hogyan is indult a Magyarország és Vietnám közötti szorosabb gasztrokulturális kapcsolat.
„Az egész 2022 áprilisában kezdődött, a Visegrádi Négyeknek rendezett jazzfesztiválon. Itt találkoztam először a vietnámi SaigonTourist vezetőivel, illetve Szojka Szilvia Éva akkori főkonzul asszonnyal. Az eseményen bemutattunk egy-két remekművet a magyar konyhából. Köztük elsősorban természetesen a gulyáslevest, de volt marhapörkölt, Gundel palacsinta, töltött káposzta is. Ez annyira sikeres lett, hogy utána felkértek a magyar gasztrokultúra és hungarikumok, értékek bemutatására a vietnámi SaigonTourist iskolájában, egy tematikus hét keretében. Ez nagy öröm volt, hiszen a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének az a célkitűzése, hogy ezeket a termékeket, alapanyagokat és hungarikumokat népszerűsítse” – mondta el az MNHSZ alelnöke.
A Pham Minh Chinh tiszteletére adott esten jelen volt Prohászka Béla is
„Első héten a mesterszakácsoknak, délután pedig a diákoknak tartottam tematikusan főzőórát: előétel, leves, főétel és desszert. Egy-két előételt ki is emelnék, hiszen az MNHSZ tagjai között szerepel a Gyulahús Kft. is, bemutattam tehát hungarikumként a gyulai kolbászt, a 8 tojásos száraz tésztát, a csipetkét, a cérnametéltet. Előétel volt a libamáj is. Főételként a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikum Szövetségének legnagyobb ékességével, a magyar gulyáslevessel rukkoltam elő, szegedi hungarikum fűszerpaprikával. De helyet kapott itt a kőrösi halászlé, a tiszai halászlé, a paprikáscsirke galuskával – utóbbi különösen kuriózum volt a számukra. Kiemelném a karcagi birkapörköltet is. Nagyon tetszett nekik desszertként a rétes, a Gundel palacsinta és az aranygaluska is” – mesélte a mesterszakács.
Vannak hasonlóságok a két konyha között
Prohászka Béla megjegyezte, hogy bár valóban különleges a vietnámiak számára a magyar, vannak hasonlóságok a két konyha között.
„A vietnámiban is találunk a magyarral megegyező konyhatechnológiai eljárásokat, ilyen a pirítás vagy a csíkokra darabolás például. Az ázsiai és a Kárpát-medencében élő népek jellemzően csíkokra vágják az alapanyagokat. Ilyen nálunk a tokány. Ugyancsak hasonlóságot mutat a zöldfűszerek használata. Gazdagon használják az ételek készítésében a fűszereket a vietnámiak is. A kinn töltött hét tehát erről szólt - nagy sikere volt, s végül egy gálavacsora keretében mutatták be azokat az értékeket, amelyeket a vietnámi szakácsokkal, diákokkal készítettek el. A fogadáson a SaigonTourist vezetősége, valamint politikai vezetők is jelen voltak” – mesélte Prohászka Béla.
Híre ment, hogy milyen kitűnő a magyar konyha és féltve őrzött kincseinket – a gulyáslevest, kacsa- vagy libamájat - Magyarországon is meg lehet kóstolni – tette hozzá a mesterszakács.
„A következő héten Vietnámban tematikus filmvetítések is voltak. Minden egyes, moziban levetített film után - az ipari minisztériumhoz tartozó ipari egyetemen - Mucsi Balázs kollégámmal együtt elkészítettük a fantasztikus süteményeket, például halas szendvicset, burgert. Úgymond, életre hívtuk a filmben szereplő gasztrokulturális részt egy kis kóstolóval. Ez is nagyon egyedinek számított. Az odalátogató vendégek, akik megnézték a filmet, kaptak egy gasztrokulturális élményt is” – mesélte Prohászka Béla.
Gyümölcsöző együttműködések jöhetnek létre Magyarország és Vietnám között Az MNHSZ alelnökét menet közben kértek fel, hogy tartson az ipari egyetemen előadást a hungarikumokról és magyar értékekről.
„A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikum Szövetségének célja, hogy minél több helyen megismerjék a 8 kategóriáját, legyen szó agrár- és élelmiszeripari termékekről, vagy turizmusról és vendéglátásról. Az épített örökségekről, az egészségről, a kultúráról szintén átadtam egy kis ízelítőt a hallgatóknak” – mondta el az alelnök.
Ezután jótékonysági est keretében szintén bemutatták a magyar ételeket, illetve azokat az adományokat, amelyek a Covid-árváknak lettek felajánlva – ez egy igen szép, kimagasló gesztus volt.
Mint Prohászka Béla elmondta, ez az időszak 2022 októbere és decembere közé tehető.
A következő fontos lépés 2023 februárja volt, amikor a diplomáciai kapcsolatok évfordulójára rendeztek egy fogadást a Ho-Si-Minh-i Continental Hotelben, ami egyébként Vietnám legrégebbi szállodája.
„Óriási megtiszteltetésnek tartottam, hogy a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségét kérték fel a rendezvénysorozat lebonyolítására. Jómagam mindig szeretek fejlődni, bemutatni a magyar értékeket és hungarikumokat, olyan közegben, ahol vevők az emberek ezekre a csodálatos ételekre, alapanyagokra. Nagyon sok jó kollégámmal, vendéggel találkoztam itt, akik nemcsak szívesen fogyasztották az ételeket, hanem beszélni is tudtunk velük azokról - ezzel is elősegítve, hogy Magyarországra minél több vendég érkezzen” – mesélte az MNHSZ alelnöke.
Gyümölcsöző együttműködések jöhetnek létre Magyarország és Vietnám között
Prohászka Béla nagy lehetőségeket lát a hazánk és Vietnám közötti együttműködésben, amely gyümölcsöző lehet gasztronómiai, kulturális és gazdasági szempontból, de a Magyar Értékek és Hungarikumok Szövetségét illetően is. Ehhez maga a szövetség is hozzájárulhat.
„Ha most a 21. század gasztronómiáját nézzük - egy kicsit a fine dining irányába tartunk -, a vietnámi konyhának például van egy Pho levese. Ez igen hasonló a magyar gasztrokultúrában jelenlevő húsleveshez, amelyet hosszú ideig alacsony hőmérsékleten főznek az ízek kiaoldása miatt és nagyon gazdagon tálalják. Magyarországon, akár csak Budapesten is sok a Pho levesező. Bízom abban, lesz rá lehetőség, hogy magyar konyhák Vietnámban is működjenek – mondta Prohászka Béla. - Ami az alapanyagokat illeti, a magyar piacokon széleskörű a kínálat, s mi azt szeretnénk, hogy a vietnámi boltok polcain is megjelenjenek ezek a termékek. Például a Gyulai kolbász, a Pick szalámi, a Csabai kolbász, a Tokaji Aszú vagy a libamájtermékek. Mindez nagy előny lenne az MNHSZ szempontjából is, hiszen nagyon fontos, hogy a tagjaink meg tudjanak jelenni a hazai és a nemzetközi kiállításokon, vásárokon, illetve a szállodaiparban beszállítóként is” – magyarázta a mesterszakács.
Magyarország és Vietnám között 2025-ben lesz 75 éves a kapcsolat. Az ünnepségen a tervek szerint szintén beépítenék a fogadás menüjébe a magyar értékeket és hungarikumokat.
Prohászka Béla nagy lehetőségeket lát a hazánk és Vietnám közötti együttműködésben
Tudásátadás és szakképzés
Az MNHSZ alelnöke arról is beszélt, hogyan biztosíthatják a tudás átadását a fiatal generáció számára.
„Fontos, hogyan is tudjuk átadni a diákoknak a megszerzett tudást és élményeket. Ez az oktatáson keresztül a legegyszerűbb. A mai fiatalok már a médiának köszönhetően is megismerhetik, megtapasztalhatják egymás vendéglátás-kultúráját, legyen az éttermi felszolgálás, szakács munka vagy cukrászat. Kiemelkedő fontosságú, hogy hazánkban az oktatás terén a Békéscsabai Szakképzési Centrum lehetőséget kapott arra, hogy együttműködési megállapodást kössön a SaigonTourist szakiskolájával, ahol egy kölcsönösségi elv alapján a szakoktatók és diákok is megismerhetik egymás gasztrokultúráját.”
A tematika úgy van megtervezve, hogy egyik héten az egyik ország mutatja be a saját gasztrokultúráját, következő héten pedig a másik ország. A harmadik részben kulturális eseményeken vesznek részt, melyek keretében az ország természeti örökségét ismerhetik meg – mondta el Prohászka Béla.
Kovács-Búcsú Adrienn
Fotók: MCOnet