Hungarikum pályázat: több mint 270 kapott támogatást, emelték a keretösszeget is

Hungarikum pályázat: több mint 270 kapott támogatást, emelték a keretösszeget is

A tavasszal meghirdetett hungarikum pályázat népszerűsége nem csökken: az idei, több mint 680 millió forintos keretből 271 pályázat kap támogatást.

Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság 2024 áprilisában hirdette meg az újabb hungarikum pályázatot – mostanra kiderült, hogy az idei kiírásának köszönhetően a 683 millió forintos keretből 271 pályázat kap támogatást – tudatta az mnvh.hu.

A kiírásra 509 pályázat érkezett - az igény a rendelkezésre álló keretösszegnek csaknem háromszorosát tette ki.

Eredetileg ugyanis a pályázati felhívás 445 millió forintos keretről szólt – tekintettel a hatalmas érdeklődésre azonban az Agrárminisztérium végül 238 millió forint plusz forrást nyújtott a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésére és népszerűsítésére.

Így összesen 271 nyertes pályázó kapott támogatást idén, 683 millió forint értékben – írta az mnvh.hu.

A korábban kiírt 13 hungarikum pályázathoz hasonlóan 2024-ben is az első célterület volt a leginkább népszerű – ennek fókuszában a helyi identitás, az adott településeken élők azonosságtudatának megerősítése volt.

Óriási érdeklődés övezte a hungarikum pályázatot - Fotó: Facebook.com/hungarikumbolt
Óriási érdeklődés övezte a hungarikum pályázatot - Fotó: Facebook.com/hungarikumbolt

A pályázattal lehetőség nyílik rendezvények megszervezésére, elektronikus kiadványok, honlapok, fényképsorozatok, filmek elkészítésére, amelyek - a hungarikumok és a kiemelkedő nemzeti értékek mellett - a helyi (települési, vármegyei) nemzeti értékeket hivatottak népszerűsíteni.

Ugyancsak lehetőség adódik arra, hogy a településkép arculatába illesszák egy adott helységre jellemző jelképeket, azokat láthatóvá tegyék, például egységes utcajelző táblákat, házszámokat, postaládákat tervezzenek és valósítsanak meg.

Ami a rendezvényeket illeti, azok a pályázatok kaptak előnyt, amelyekben szerepelt az értéktárban szereplő hagyományok, népszokások – így a regölés, farsang, pünkösdi királyválasztás például - bemutatása.

A második célterület középpontjában a vármegyei döntővel végződő, Kárpát-medencei szintű hungarikum diákvetélkedő megvalósítása, valamint az Agrárminisztérium által létrehozott értéknyilvántartó felület (NEKTÁR) feltöltése állt - tudatta az mnvh.hu.

A harmadik célterület esetében a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékek népszerűsítésére adódik lehetőség – lényeges kitételnek számított a kézzel készített csipke felhasználása, illetve a csakis férfiaknak szóló öltözet és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítők megtervezése, elkészítése is.

Érdemes tudni, hogy a mögöttünk álló 12 esztendőben a pályázati és egyedi támogatás útján elnyert támogatások összege immár csaknem 8,3 milliárd forint.

Hála az értékgyűjtésnek, mostanra 92 hungarikumot, 154 kiemelkedő nemzeti értéket, mintegy 12 ezer települési értéket tartunk nyilván Magyarországon.

A döntési lista elérhető a kormany.hu, illetve a palyazat.hungarikum.hu weboldalakon – írta az mnvh.hu.

Fotó: Facebook.com/hungarikumbolt

B.A.