Interjú Dr. Kardeván Endre államtitkárral, a Hungarikum Bizottság tagjával

A Szabolcsi Kereskedőház megalakulásával és működésével kapcsolatban tartott tájékoztatót novemberben Dr. Kardeván Endre,  a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, Dr. Vinnai Győző a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal vezetője, valamint Wachal Kálmán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Földművelési Igazgatóságának igazgatója.

Dr. Vinnai Győző

Dr. Vinnai Győző a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal vezetője is méltatta a Szabolcsi Kereskedőházat



Dr. Kardeván Endre,  Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára a tájékoztató után nyilatkozott munkatársunknak.

- Nemrég nyilvánosságra került a Hungarikum Bizottság tagjainak névsora. A 15 fős bizottságnak Ön is tagja, ehhez ez úton is szeretnénk gratulálni! Mik a közeljövőbeli tervei ennek kapcsán?

- Először is köszönöm a gratulációt! A Hungarikum Bizottság alapvetően a Hungarikum törvény végrehajtásáért lesz felelős. Az alapszabály és az első hungarikumok elfogadása már megtörtént. Lényeges feladatunk a továbbiakban az lesz, hogy amit a településeken összegyűjtenek és javasolnak Hungarikumnak - legyen az élelmiszer, épület, vagy akár szellemi tevékenység -, egyenként megvizsgáljuk és amit arra érdemesnek tartunk, Hungarikummá nyilvánítjuk. Amit nem, az a Települési Értéktárakban továbbra is nyilvántartható lesz, mint helyi érték, nevezetesség.

 

Dr. Kardeván Endre,  Vidékfejlesztési Minisztérium

Dr. Kardeván Endre,  a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, a Hungarikum Bizottság tagja a nyíregyházi Kormányhivatalban



- A Szabolcsi Kereskedőház a Magyarországon, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében termelt mezőgazdasági termékek, termények, tenyésztett állatok felvásárlását, feldolgozását, tárolását és bel- illetve külföldi értékesítését hivatott összehangolni. A későbbiekben a Hungarikumok, illetve helyi értékek nagyobb szerepet kapnak esetleg a magyar Kereskedőházakban is?


- Van összefüggés a kettő között, hiszen biztos, hogy ha valamit Hungarikummá nyilvánítanak, azt könnyebb lesz értékesíteni, hiszen nagyobb renoméja lesz bármelyik piacon. De ezt véleményem szerint ki kell érdemelni!

- A Szabolcsi Kereskedőház megalakulásával kapcsolatos tájékoztatón kiemelte, hogy a "keleti nyitás" folyamatában elengedhetetlen szükség van ezekre a házakra. Miért?

- A Szabolcsi Kereskedőház megalakulását a Vidékfejlesztési Minisztérium üdvözli és jó kezdeményezésnek tartja, hiszen több okból is nagy szükség van rá. Az egyik ilyen az említett "keleti nyitás" politikája. Az ilyen irányú export ugyanis kereskedőház nélkül szinte lehetetlen! Megpróbálunk bázisokat kiakalítani többek között Oroszországban és Kínában, mert hisszük, hogy csak így lehet nagyobb tételekkel megjelenni ezeken a piacokon. Ide tartoznak az arab országok is.

Kormányhivatal

A Szabolcsi Kereskedőház megalakulásával és működésével kapcsolatban tartott tájékoztatót a Kormányhivatalban



Magyarországnak a Keleti nyitásra pedig azért van nagy szüksége, mivel az Európai Unió kereskedelme gyakorlatilag bedugult, egyszerűen nincs több piac. Az egyetlen egy lehetőségünk, hogy visszaszerezzük a régi, keleti piacokat, amelyeket sajnos elhanyagoltunk. Igényes az ottani piac, de a magyar mezőgazdaság képes rá, hogy a magas elvárásoknak megfeleljen. Keleten nem felejtették még el a magyar termékeket, és pont az a generáció van most hatalmon, illetve vezető pozícióban, amely a magyar árukon nőtt fel. Ezt ki kell használnunk!

 


MCOnet-KT