Fontos megállapodások – Hazánkban járt a vietnámi miniszterelnök

Fontos megállapodások – Hazánkban járt a vietnámi miniszterelnök

Magyarországon járt Pham Minh Chinh vietnámi miniszterelnök, aki január 18-án több megállapodást is kötött Orbán Viktorral a Karmelita kolostorban. Az esemény vendége volt Prohászka Béla mesterszakács, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke is.

Hazánkba érkezett a közelmúltban Pham Minh Chinh vietnámi miniszterelnök, akit Orbán Viktor katonai tiszteletadással fogadott Budapesten, az Országház előtt.

A magyar miniszterelnök a találkozón hangsúlyozta: Ázsia megállíthatatlanul emelkedik, s az új világgazdasági rendszerben óriási lehetőséget látnak Magyarország számára.
 
Elmélyítené együttműködését hazánk és Vietnám
Elmélyítené együttműködését hazánk és Vietnám
 
Orbán Viktor azt is kiemelte: a keleti nyitás politikája abból a gondolatból származott, hogy úgy érezték, gyorsan át fog alakulni a világ, megváltoznak majd az erőviszonyok és Ázsia felemelkedésére hazánknak valamilyen választ kell adnia – tudatta a teol.hu.

Pham Minh Chinh a találkozón elmondta, szeretné még jobban elmélyíteni és hatékonyabbá tenni az együttműködést Vietnám és Magyarország között, ezért egy vietnámi látogatásra is meghívta Orbán Viktort.

 
Díszvacsorát tartottak Pham Minh Chinh tiszteletére a Karmelita kolostorban
Díszvacsorát tartottak Pham Minh Chinh tiszteletére a Karmelita kolostorban

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a találkozó kapcsán elmondta: Vietnám óriási fejlődést mutat, s ez komoly lehetőségeket nyújt az export- és beruházásorientált magyar gazdaságnak – írta meg az MTI.

Budapesten közös sajtótájékoztatót tartottak vietnámi kollégájával, melyen elhangzott: Vietnám gyors gazdasági növekedése lehetőséget adott arra, hogy megdöntse az oda irányuló magyar export csúcsát.

 
Hatékony együttműködésre törekszik Vietnám és Magyarország
Hatékony együttműködésre törekszik Vietnám és Magyarország

Hosszas tárgyalások után születtek meg olyan döntések, melyek nyomán a hazai baromfitermékek, orvosi eszközök és gyógyszerek kivitele jelentős mértékben bővülhetett. Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy az export további növekedése várható, mivel már végükhöz közelednek azon egyeztetések, amelyek lehetővé teszik majd sertéshús szállítását is Vietnámba – tudatta az MTI.

A magyar és a vietnámi kormány képviselői több egyezményt is aláírtak a Karmelita kolostorban. Közülük a leglényegesebb a külpolitikai együttműködésről szól, mindkét állam a béke pártján áll ugyanis és segíteni szeretné a rendezésben a háború sújtotta országokat.

 
Orbán Viktor és Prohászka Béla a díszvacsorán
Orbán Viktor és Prohászka Béla a díszvacsorán

A vietnámi szocialista köztársaság miniszterelnökének tiszteletére január 18-án díszvacsorát rendeztek a Karmelita kolostorban, melyre Orbán Viktor meghívta Prohászka Béla mesterszakácsot, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnökét is.

Prohászka Béla 2022. november 21. és december 11. között részt vett a Vietnámban, Ho Chi Minh városban megrendezett Magyar Kulturális Gasztronómiai Heteken, melynek keretében speciális főzőórákat is tartott a Saigontourist Csoport mester- és junior szakácsainak a Saigontourist Hospitality College-ban. Ő tervezte meg és mutatta be a záróesten az Exkluzív Magyar Gálavacsora menüjét. A vendégek rengeteg élménnyel gazdagodtak az eseményen.

Fotók: MCOnet

B.A.