A Harkányi Gyógyfürdőt új vezérigazgatója a Pécsi Újság szerkesztőségének adott interjúban kifejtette: céljaik között szerepel a harkányi gyógyvíz- és fürdőkultúra hungarikummá tétele.
Kesjár János elmondta, szeretnék, ha az Európában egyedülálló gyógyvíz nyújtotta szolgáltatásokat hungarikummá nyilvánítanák, ugyanakkor a szükséges fejlesztések mellett jelentősen növelnék a szolgáltatások színvonalát, amely a fürdőbe látogatók számának emelkedését vonhatja maga után.
Ez egy hosszú folyamat, de a megyei terméktanács már befogadta kérelmünket. Így lehetne a gyógyvizek közül a harkányi gyógyvíz elsőként hungarikum - nyilatkozta a fürdővezető.
A harkányi gyógyvíz lehet az első hungarikum a gyógyvizek között?
A magyarországi fürdőkultúra több mint 2000 éves múltra tekint vissza. Az egykori fürdőépületek romjai, a freskók és a mozaikok is bizonyítják, hogy már a rómaiak is felfedezték, sőt használták is ezeket a gyógyforrásokat. Magyarország világszerte ismert gyógyvizeiről, amelyek turisztikai szerepe jelentős.A Magyarország gyógyvizeinek azokat a magyarországi ásványvizeket nevezzük, amelyek fizikai tulajdonságai, vagy kémiai összetétele miatt gyógyító hatásúak, és számukra rendelet alapján az ásványvíz, vagy gyógyvíz megnevezést engedélyezték. (Forrás: wikipedia.hu)
Fotók: harkanyfurdo.hu
-csa-