Országos Borkirálynő Fesztivált rendeznek Tarcalon

A tokaji bor egy igazi ritkaság, igazi hungaricum. Ennek a hungaricumnak a védelme, óvása, ápolása és megtartása, valamint a világgal történő megismertetése a célja ezen a tájon élő embereknek. „A legmagyarabb hungarikum a tokaji aszú.” – hangzott el 2012 tavaszán a parlamentben, amikor is megszületett és elfogadták a hungarikum-törvényt.

tokaji aszú
„Nem minden érték örökség, de minden örökség érték. Nem minden örökség hungarikum, de minden hungarikum örökség, kiemelt érték.”

(Birinyi József – A HUSZ elnöke)
 

A minden év október közepén (idén október 11-13 között) megrendezésre kerülő fesztivál sok mindenben megtartotta a régi hagyományos programokat, azonban idén új elemekkel is bővül. Hatalmas turistacsalogató  programról van szó, hiszen a település nagyon fontosnak tartja, a régi, hagyománytisztelő szüretelési technika bemutatását.

 
tokaj borospince
A borvidék

Tokaj-Hegyalja Magyarország világszerte ismert és rangos borvidéke, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy a világ legnemesebb édes borát, a Tokaji aszút elkészíthessék, hogy kellemes gasztronómiai kalandokban legyen részük az ide látogatóknak.

 

 

A fesztivál helyszíne

Tarcal, (a „Mézédes források földje”, vagy még ahogy szokták említeni, a Tokaj-Hegyalja történelmi borvidék szíve) város kapuja mindig nyitva áll mindenki előtt, amelyen át be lehet lépni a vendég-marasztaló polgárainak körébe. A hegyaljai emberek szőlészeti-borászati szakértelméről, szeretetéről és hagyományairól meggyőződhet bárki, aki részt vesz a borkóstolókon a családi borospincékben vagy a nagyobb borászatokban.

 

tarcal

Tarcal a Tokaj-Hegyalja történelmi borvidék szíve
 

 



A fesztivál célja

A fesztivál legfontosabb célja, a magyar borok népszerűsítése belföldi és nemzetközi szinten egyaránt, valamint egy újszerű turisztikai attrakciót megvalósítása. Hazai boraink méltán népszerűek világszerte, programsorozatunkkal jó hírüket kívánjuk, ápolni, öregbíteni úgy, hogy a fiatalos lendületet, újszerű gondolkodást ötvözzük a bevált hagyományokkal. Ezáltal fesztiválunk új megvilágításba helyezi a borkultúrát és a hagyományokat tisztelő megszokott közönség mellett okkal számíthatunk a minőségi borokat és programokat kedvelő fiatalabb korosztályra is.

 

tarcal
  A hegyaljai emberek szőlészeti-borászati szakértelméről, szeretetéről és hagyományairól meggyőződhet bárki, aki részt vesz a borkóstolókon a családi borospincékben vagy a nagyobb borászatokban


 
szőlő bor
A fesztivál kiemelt újszerű programelemei

Szüreti-Cool-Túra

Az Országos Borkirálynő jelöltek és az érdeklődők részt vesznek a bor készítésének első fázisában, a szüretelésben. Ez a régi hagyományoknak megfelelően kézzel történik, így belekóstolhatnak a Tokaj-Hegyaljai szüret teljes folyamatába a szőlőszedéstől az aszúzásig. A szüreten az étkezést a helyi termelők, készítők kínálatából biztosítjuk a résztvevőknek.

 
szőlő
BorOlimpia

A szőlő leszedését követően a feldolgozás - a mustkészítés - folyamatának és eszközeinek bemutatása játékos, ügyességi verseny formájában.

 

 

Országos Borkirálynő Választás

A választás célja, hogy olyan személyiség képviselje a magyar borokat, aki a borok és a borvidékek ismeretével, szépségével, kedvességével lenyűgözi a hazai és nemzetközi borkedvelő, borfogyasztó társadalmat. Magyarország Borkirálynője tehát egy éven keresztül a magyar bor arca, bornagykövet belföldön  és külföldön egyaránt.borkirálynők


Ki lesz az Országos Borkirálynő?

A szakmai tesztek kitöltése, az ügyességi feladatok végrehajtása és a szakmai zsűri értékelése alapján szerzett pontok együttese dönti majd, hogy 2013-ban ki érdemli meg az Országos Borkirálynő címet.

Az Országos Borkirálynő választás díjazása

A királynő 500.000.- Ft összértékű fődíjban részesül!

Udvarhölgyek díjazása: számos értékes jutalomban részesülnek!

A döntőbe jutott versenyzők ajándékcsomagot kapnak!

Különdíjak!

 
Országos Borkirálynő Választás
A fesztivál sztárvendégei

A Voice tehetségkutató felfedezettje Torzsa Gabi, Megasztár felfedezettek és győztesek Varga Ferenc és Balássy Betty, Tóth Vera és Radics Gigi, a világzene képviselői Herczku Ágnes és Nikola Parov, 4for DANCE Táncegyüttes, LKBeat Együttes, V-Tech Kefír és a Happy Gang, X-Faktor győztesek –Vastag Csaba, Kocsis Tibor és Oláh Gergő

 

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

 

A versenyre jelentkezni borkiralyno.szabolcsrendezveny.eu oldalon tudnak a "Nevezés a versenyre" menüpont alatt, 2013.szeptember 15-ig.


 

-tk-