Pest megye második alkalommal vett részt a Magyar Értékek Napján - Interjú Szabó István megyeelnökkel

Pest megye második alkalommal vett részt a Magyar Értékek Napján - Interjú Szabó István megyeelnökkel
Az állandó megyei stand és kiállító egység mellett idén egy terménykosarat is összeállítottunk - mondta interjújában a II. Magyar Értékek Napját értékelve Szabó István, Pest Megye Önkormányzatának elnöke.
- Hogyan látta a II. Magyar Értékek Napját Pest megye szemszögéből?

- Pest megye immár második alkalommal képviselte magát a II. Magyar Értékek Napján. Az állandó megyei stand és kiállító egység mellett idén egy terménykosarat is összeállítottunk. Pest Megye Önkormányzata élen jár az értékek összegyűjtésében, amit már évekkel ezelőtt megkezdtünk. A beérkezett értékeket vándorkiállításon népszerűsítjük megyeszerte. Mintegy száz fotót és három kisfilmet láthatnak az érdeklődők azon a tárlaton, amelynek fő célja Pest megye értékeinek bemutatása, népszerűsítése. A vándorkiállítás anyagát a megyei értéktárba 50 településről beküldött 110 ismert és kevésbé ismert értékből válogattuk össze.


Magyar Értékek Vándortérképe, Pest megye

Az állandó megyei stand és kiállító egység mellett idén egy terménykosarat is összeállított Pest megye a Magyar Értékek Vándortérképére




Eddig főként konferenciákon mutattuk be a régiós értékeket, ám azóta tovább léptünk: először a gödöllői királyi kastélyban, majd a ceglédi strand- és gyógyfürdőben nyíló kiállításon ismerheti meg a megye büszkeségeit a nagyközönség. Az önkormányzat szándékai szerint ősztől tovább utaztattuk a mintegy száz fotót és a három kisfilmet; voltunk a nyáregyházi fesztiválon, a biatorbágyi szakmai tanévnyitó konferencián, míg szeptember végéig Szigetszentmiklóson lesz látható (a további helyszínek a www.pestmegye.hu oldalon tekinthetőek meg).

A kiállítás anyaga olyan sokak által jól ismert megyei értékek, mint a zsámbéki romtemplom, a váci bazilika vagy az ecseri lakodalmas mellett bemutatják például a kisoroszi szigetorrot, a kocséri Kutyakaparó csárdát és a ráckevei Duna-ág úszólápjait, élővilágát is.

Számos információval gazdagodhatnak a tárlatlátogatók az ócsai templomról, a lakihegyi adótoronyról és a Dabas-gyóni betonpályáról, a Szigetszentmiklóson kifejlesztett, a MÁV által ma is használt vasúti jelzőlámpát pedig akár kézbe is vehetik.
 
Szabó István, Pest Megye Önkormányzatának elnöke a Pest Megyei Értékek fotókiállítás megnyitóján

Szabó István, Pest Megye Önkormányzatának elnöke a Pest Megyei Értékek fotókiállítás megnyitóján



Belelapozhatnak a szintén megyei értéknek számító, Barcsay Jenő által összeállított művészeti anatómia könyvbe, amelyet a világ több országában tankönyvként ismernek az orvostanhallgatók.

Azért nagyon fontos közkinccsé tenni a megyei értékeket, mert ezeknek köszönhetően számos település manapság "fedezi fel újra magát". A megyei értéktárba jelenleg is folyamatosan érkeznek anyagok, így a tárlat anyaga később még bővülhet.

Egy-egy települési érték a megyeháza illetékes bizottságának döntése alapján kerülhet be a megyei értéktárba. (A bizottságban a képviselőkön kívül egy, a felterjesztett értékről szakmai tanáccsal szolgáló etnográfus is ül). A testület határoz arról is, hogy a megyei értékek közül melyeket tart nemzeti értéknek, és ha akad ilyen, azt a Hungarikum-bizottság elé terjeszti. Pest megyei hungarikum még nincs, de a vecsési káposzta már nemzeti értéknek minősül.

nka_logo_2012_rgb

A II. Magyar Értékek Napja Rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta

MCOnet