Mindenkinek szerepe van az átörökítésben

Mindenkinek szerepe van az átörökítésben
Kárpáti Árpád, az NMI Művelődési Intézet ügyvezető igazgatója a III. Magyar Értékek Napján részletezte a program sokszínűségét, majd hangsúlyozta, hogy az értékek megőrzésében mindenkinek van feladata.
Hangsúlyozta, hogy a kezdetektől az volt a szándékuk, hogy bemutassák Magyarország értékeit, ám az idei év különlegessége, hogy a külhoni értéktárak is képviseltették magukat. Hozzátette, hogy a különböző tájegységekre jellemző, sajátos hagyományos népi mesterségek is bemutatásra kerültek, sőt,  bátrabbak ki is próbára tehették kézügyességüket.



Az értékek megőrzésében mindenkinek van feladata



Kifejtette, hogy az átörökítéssel lehet csak biztosítani a magyar kultúra fenmaradását, erősíteni a nemzeti egységet és megmutatni, hogy Magyarország milyen gazdag. "Úgy gondolom, hogy ebben mindenkinek feladata és szerepe kell hogy legyen" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy elsődlegesen a családoknak, majd az oktatásnak van kiemelt szerepe, és természetesen azoknak, akik a nemzeti művelődését szolgálják.



/T.D.