A világon mindenhol tisztelni kell a magyarság értékeit - Interjú

A világon mindenhol tisztelni kell a magyarság értékeit - Interjú
Ez egy lélekerősítő ünnepnap - mondta Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke a II. Magyar Értékek Napjával kapcsolatban adott interjújában.


Interjú Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

 



Lezsák Sándor szerint nagyon megfáradt az ország idegrendszere az elmúlt évtizedekben, de az ilyen események ezt is képesek gyógyítani, enyhíteni, hiszen derűt és büszkeséget csal a hétköznapokba. De nem csak számunkra fontos ez, hanem az ide térő külföldi vendégeknek is, akik láthatják nemzetünk évezredek óta kincsként fölhalmozott értékeit. A rendezvény folytatásához megvan a lehetőség, és a kormányzati akarat is - zárta szavait a Magyar Országgyűlés alelnöke, a II. Magyar Értékek Napjának egyik fővédnöke.

II. Magyar Értékek Napja
A II. Magyar Értékek Napja szeptember 12-én került megrendezésre a Bazilika előtt





Interjú Jakab Istvánnal, a Parlament alelnökével

 



Jakab István, a Parlament másik alelnöke is tiszteletét tette a rendezvényen, és elmondta: Aki a múltjét nem ismeri és tiszteli, annak nem lehet igazán jelene sem, és nem alkalmas a jövő tervezésére. Múltunkra büszkének kell lennünk, és a világon mindenhol tisztelni kell a magyarság értékeit. A politikus kifejtette: Reméli, hogy jövőre a megyék már magukkal hozzák testvérmegyéiket is, és egy nagy nemzetközi rendezvénnyé tud nőni, nemesülni 2016-ban a Magyar Értékek Napja.


nka_logo_2012_rgb

A II. Magyar Értékek Napja Rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta

MCOnet