A Mintamenza Programról az m1 Család-barát magazinjában

Prohászka Béla mesterszakács, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetsége szakmai társelnöke, Dr. Sárosi Tamás, a Békés megyei kormányhivatal helyettes megyei tisztifőorvosa, valamint Dr.Pesti Imre, Budapest Főváros Kormánymegbízottja, kardiológus főorvos beszélt a közétkeztetés átalakításáról a műsorban.

2013. augusztus 26-án az adás egyik fő témája a menzareform volt. Dr. Sárosi Tamás elmondta, hogy a magyar lakosság aggasztóan rossz egészségi állapota miatt volt szükség a közétkeztetés megújítására. Azt is megtudhattuk, hogy várhatóan jövő év elején készült el az a jogszabály, amely leszabályozza ezt a kérdéskört.

 

2013. augusztus 26-án az adás egyik fő témája a menzareform volt

 


Dr. Pesti Imre is a lakosság egészségi problémáira hívta fel a figyelmet, hiszen a magyarok fele szív- és érrendszeri betegségben hal meg, egynegyede pedig daganatos megbetegedésben. Véleménye szerint az étkezési kultúra és az egészségkultúra szorosan összefügg. Elmondta, Békés megyéből indult 2 éve a kezdeményezés, mely mögé Budapest is odaállt.

 

Prohászka Béla mesterszakács, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetsége szakmai társelnöke, Dr. Sárosi Tamás, a Békés megyei kormányhivatal helyettes megyei tisztifőorvosa

Prohászka Béla mesterszakács, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetsége szakmai társelnöke és Dr. Sárosi Tamás, a Békés megyei kormányhivatal helyettes megyei tisztifőorvosa készítették el az ételeket



Prohászka Béla elmondta: fontos, hogy az ételeket a korosztálynak megfelelően állítsák össze, az alapanyagok pedig helyiek legyenek, és ezekkel ismertessék is meg a gyermekeket. A stúdió konyhájában egyfajta ajánlásként lakitelki fürjtojáspástétomot készítettek friss uborkával és paradicsommal.  Ezt követően minta tízórainak gyulai vitaminos májast állítottak össze paprikahajóval. A szezonalitást figyelembe véve penyigei szilvalevest is előállítottak. A közétkeztetésben fontos szerepet szánnak a halnak, ezért szarvasi zöldfűszeres harcsafilét is készítettek kukoricapolentával. Vaddisznóburgert is tálaltak, és megmutatták, hogy a csokoládé is lehet egészséges.



MCOnet-KT